Két hét múlva ANYÁK NAPJA lesz.
Mit szólnál ahhoz, ha az Édesanyádat egy gyönyörű virágboxxal lepnéd meg, amit Te készítettél a két kezeddel tavaszi virágokból?
Csupa illat, gyönyörű színek és az élő virágok emelő energiái.
Május 1.-én szombaton délelőtt összeállítjuk, hogy másnap meg tudd vele lepni Anyukádat.
Tavaszi színek, tavaszi virágok, tavaszi illatok.
Tulipán, jácint, nárcisz, frézia, az elmaradhatatlan rózsa és egy ki törpeszegfű az illat miatt.
No meg az eukaliptusz és a csavart fűz, krizi és még egy kis bogyó.
Ezekből a virágokból fogunk egy csodás boxot alkotni.
És ahogy megszokhattátok, az önismeret sem maradhat el az általam tartott workshopokból.
A mostani alkalommal természetesen az anyai ágról hozott szülői mintákat és programokat fogjuk megvizsgálni, ami szintén egy nagyon izgalmas téma lesz, főleg így az élő virággal való alkotással összekötve.
Anyai minták felkutatása, kreatív művész előhozása, csodák alkotása, szinte már – már varázslatnak tűnik, hogy mindezt 3 óra hosszában megcsináljuk. De ez egyáltalán nem lehetetlen.
Akik már részt vettek vmelyik Ragyogásunk worshopon, tudják jól, hogy mennyi minden történik ezalatt a pár óra alatt és meglepődnek, hogy milyen gyönyörű alkotást készítettek.
Sokat fejlődünk, csodásakat alkotunk, rengeteget tanulunk és szabadon szárnyalva kreatívoskodunk.
Kell ennél több???
Igen, Te kellesz hozzá.
Ezért is hívlak egy olyan workshopra, ahol elkezdheted formába önteni a benned élő vágyakat. Kiárasztani szűrők nélkül mind azt a szépséget, ami benned van. Őszintén feltárni a gondolataidat, félelmeidet. Itt minden kérdésedre választ kapsz.
Egy olyan kalandra hívlak, ahol előtérben lesz a belső világod és a széplátásod.
Kipróbálhatod magad a tavaszi virágok kompozícióba állításával, játszhatsz a színekkel és a formákkal.
Gyere, és készítsünk el együtt, azt a csodás VIRÁGBOXOT, amivel Édesanyádat szeretnéd meglepi kifejezve vele háládat és szeretetedet felé.
És mindeközben rávilágítunk azokra, a szülői mintákra, amik még benned lapulnak és nem is tudtál róla.
És mindez azért lesz jó Neked, mert ha tudod, hogy mik ezek a minták, könnyedén el tudod dönteni, hogy mennyire tesznek Téged boldoggá és ha nem, hogyan tudod lecserélni ezeket a hozott mintákat Téged és a céljaidat támogató mintákra.
Mindezt egy kreatív workshop keretein belül.
Így egy teljesen önazonos darabot fogsz tudni készíteni, ami teljesen ki fogja fejezni a belső világodat és azt az érzést fogja árasztani, amivel készítés közben fel fogod tölteni és átjárja.
Szval nem ám csak egy szimpla virágbox készítésről lesz szó, amit a „prototípus” alapján lemásolhatnál, hanem a benned rejlő kreatív zseni, művész fogja a szíved sugallatára elkészíteni azt a kreációt, amit szívedből Édesanyádnak készítesz.
Plusz önismereti tudásra is szert fogsz tudni tenni, amit szintén haza fogsz tudni vinni és segíteni fog abban, hogy a még benned élő szülői mintákat át tudd alakítani Téged szolgáló paradigmákká.
Neked, ha
Mert ez egy szuper lehetőség arra, hogy a belső hangodra tudj figyelni. Hiszen az alkotás mindig szívből jön, a lelked tánca.
Mert szeretem átadni a tudásomat.
És mert annyira szeretem nézni a csillogó szemeket és az arcokra kiülő mosolyokat, amik visszatükröződnek egy olyan alkotás fényében, amit sose gondoltál volna, hogy ezt Te képes vagy elkészíteni.
De IGEN. KÉPES VAGY GYÖNYÖRŰ DOLGOKAT ALAKOTNI.
Mindezek mellé fincsi kávékkal, forrásvízzel, sütivel és sós rágcsával is készülök Neked.
A WORKSHOPON MAXIMUM 6 FŐ TUD RÉSZT VENNI a jelenlegi korlátozásokat és szabályokat figyelembe véve.
Ezért kérlek, döntsd el gyorsan, hogy szeretnél-e részese lenni ennek az egyedi kalandnak és regisztrálj be az – Úgy döntöttem, részt veszek a workshopon – gombra kattintva.
Remélem nem fogsz lemaradni és együtt alkothatunk.
Én nagyon várom
Workshop időpontja: 2021.05.01. (szombat)
Workshop kezdete: 09:00 óra
Workshop várható vége: 12:00 óra
Részvételi díj: 150 RON/fő
Ne feledd az eseménynél is bejelölni, hogy RÉSZT VESZEL A WORKSHOPON, vagy ÉRDEKEL, így biztos, hogy minden információról időben fogsz értesülni.
Azta, ez szuper!
Szeretném felhívni a figyelmed a következőkre:
*A programváltozás jogát fenntartom.
*Mindezt annak érdekében teszem, hogy a csapat igényeit szem előtt tartva tudjunk a leghatékonyabbak lenni a workshop ideje alatt.
Szuper, hogy úgy döntöttél, együtt fogunk alkotni. Juhuuu, már nagyon várom.
És ezzel készen is vagyunk.
Várlak szeretettel!