Épp itt az ideje, hogy egy kicsit saját magunkra is figyeljünk. Kell egy kis pihi. Kell egy kis csend. Kell a természet hideg és frissítő ereje.
Nem tudom még pontosan hová fogunk menni. Az biztos, hogy lesz az útvonalban patak, fenyő és hó. 😅 Bár ezt itt Gyergyóban nem nehéz beszerezni hála Istennek. 😊
Most leginkább úgy érzem, egy csendes zarándokútra vágyom, mely engedi, hogy befelé figyeljek, elcsendesedjek, hogy elhallgassanak egy kicsit a lüktető gondolatok a fejemben a karácsonyi menüről, a mindenkinek megvan-e az ajándéka? Jajj vajon jó lesz-e? A csend, a hó, a hideg és a fenyőillat, ami a segítségünkre lesz. Biztos, hogy fogunk meditálni egyet. Átbeszéljük, hogy mire érdemes figyelni az ünnepek alatt, hogy meg tudd tartani a magas energia szintedet, hogy tudj adni a szeretteidnek belőle bőséggel.
Most ennyi látok előre. Az érzések vannak meg. Ahogy közeledünk a túrához, ki fog kristályosodni bennem is, hogy pontosan mire van szükségünk a túra által és annak megfelelően fogom összeállítani a túra tematikát.
ÖNISMERETI SZEMPONTBÓLlecsendesedésről és az elmélyülésről fog szólni, különleges ráhangolódás lesz az Ünnepekre.
A többi még kidolgozás alatt van. Mind a helyszín, mind a pontos tematika.
Kinek ajánlom ezt a túrát?
Minden olyan nőnek, tehát Neked is, ha
szeretnél egy kicsit feltöltődni a természetben a természet erejével és energiáival,
szeretnél egy szuper közösséggel lenni,
vágy arra, hogy Rád is figyeljenek, ne csak folyton Neked kelljen adnod a szeretteidnek,
szeretnél olyan közösségben lenni, akik támogatóan és elfogadóan állnak egymáshoz,
szeretnél egy szuper tartalmas, mély érzésekkel és élménysekkel teli, kalandos nap részese lenni,
még jobban megismerni önmagad, egy lépéssel beljebb kerülni a benned lévő rejtett világhoz,
nyitott vagy az önismeretre.
Az önismereti túra napi programja
08:00 Indulás (Gyergyószentmiklós – Művelődési ház parkolójától)
A TÖBBI INFÓ MÉG ÉRLELŐDIK.
*A programváltoztatás jogát fenntartom.* *Mindezt annak érdekében teszem, hogy a csapat igényeit szem előtt tartva tudjunk a leghatékonyabbak lenni az Önismereti túra ideje alatt és figyelembe fogom venni az időjárási viszonyokat is.
Önismereti túra időpontja: 2021.12.19. (vasárnap)
Részvételi díj: 3000 Ft/fő vagy 40 RON/fő
Ne feledd a FACEBOOK eseménynél is bejelölni, hogy RÉSZT VESZEL AZ ÖNISMERETI TÚRÁN, vagy ÉRDEKEL, így biztos, hogy minden információról időben fogsz értesülni.
nem átázós, bokádat fogó, jól tapadós, túra cipő / bakancs
kamásli / hófogó
túra bot, ha van
kényelmes, meleg, nem átázós nadrág
túra- / sídzseki, ami nem átázós
réteges öltözet,
sapka, sál, kesztyű
válás zokni, aláöltözet
1,5 – 2 liter innivaló
étel
Szuper, hogy úgy döntöttél, együtt fogunk túrázni. Juhuuu, már nagyon várom.
🤩🤩🤩
Mit kell tenned, hogy valóban ott tudj lenni az Önismereti túrán ?
Kérlek töltsd ki a regisztrációs formot. -> Ezek az adatok a számlád elkészítéséhez szükségesek. Minden hivatalosan működik nálunk. Nincs mutyizás, mert nem szeretem, és semmi jó nem származik belőle.
Kérlek utald át a részvételi díjad. -> Az utalás menetéről mindent megkapsz emailben, amint rányomsz az – Úgy döntöttem RÉSZT VESZEK az Önismereti túrán – gombra.
Kérlek jelöld be a Facebook eseménynél, hogy ott leszel. -> Mert így tuti, hogy minden információt meg fogsz kapni a túranapról.