És létezik a szinkronicitás
Őszintén elétek tárva megéléseimet és felismeréseimet
Erdélyi havazásunk 3. napja
Reggel nehezen ébredtünk, hiába időben csörgött az óra. A 9 órás indulásból 10 óra lett. 😅
Volt némi izomlázam, Noéminek egy kicsit több. Az időjárás sem volt olyan szép, mint tegnap, de nem esett az eső, csak hidegen fújt a szél.
Ez volt a holtpont.
Sebaj, meleg ruhát tudunk fölvenni, azt volt a miből. 😊 Nézzük a dolgok pozitív oldalát.
Megreggeliztünk, magunkhoz vettük a tegnapi elemózsiás kosarat és nagy nehezen elindultam a két csajjal, már csak Robit kellett összeszedni Gyergyóban és irány a Békás-szoros.
De előtte még megálltunk a Pennynél és vettünk csokit, hogy legyen ha épp szorulna a hurok, tanulva a tegnapi esetből. 😜
És Lacinak is vettünk egy üveg jófajta bort és egy plüssmackót ajándékban, a tegnapi nap fáradozásaiért, csak hogy legyen az egészben egy kis humor is. ♥♥♥
Ma én vezettem és a Szuszkával mentünk. Robi is becsatlakozott. Vártak Ránk a kanyargós hegyi utak. 😫 😫 😫 Nem igazán jöttek be nekem. Lefele még hagyján, de felfele…… 😬 😬 😬
Semmi gond, van velünk egy férfi, majd Ő megoldja, ha vmi gáz van, gondoltam.
Nagyon jó volt a hangulat a kocsiban, a fáradtság miatt is dőlt belőlünk a hülyeség…
Mondtam a srácoknak, hogy a KALANDOS szót ki fogom venni a céltervezésnél(1) a mondataimból, mert mostanában kezd kicsit sok lenni a „kaland”-ból. 🤣 🤣 🤣
Persze azóta sem vettem ki, mert imádom a kalandokat. 😜
Megálltunk a Gyikos-tónál. Csúszkáltunk a befagyott vízen. Jó vastag volt a jég, bár egy két helyen, mintha recsegett volna, 😬 😬 😬 de lehet, hogy csak én képzeltem. 😅
Egy nagyon szuper, lájtos, laza napnak ígérkezett a mai. A tegnap fáradalmait le kellett vezetni egy kis lazulással. 😄
2020. január Gyilkos - tó
Rengeteget nevettünk és bohóckodtunk a tavon. Robi élvezte a hölgykoszorú társaságát. Oldódott a sok nevetéstől, mivel Őt csak fél napja ismertük.
Miután kicsúszkáltuk magunkat és egy párszor seggre estünk az egyensúlyvesztés következtében, indultunk tovább a Békás – szorosba.
Sikerült olyan helyen leparkolni, ahonnan könnyedén vissza tudtam kanyarodni a főútra. Hála ebben az időben nem volt sok turista a szorosban. 😁 Egyébként hömpölyögni szokott a tömeg, alig lehet közlekedni a két sávos úton az emberektől, parkolóhelyet pedig vadászni kell.
Júlia javaslatára a mai túrát a szorossal kezdtük, hogy melegedjünk be és csak utána vágjunk neki a Kis – Cohárdnak és a Tündérkertnek, mivel a fizikumunk nem éppen a hegyi emberéhez volt kalibrálva. 😝
Kiszálltunk az autóból. Bepakoltuk a hátizsákokba a csokikat, vizet, teát és csak ez után indultunk el a sétára a szorosban. Úgy felpakoltunk, mintha több 100 km állna előttünk. 🤣 🤣 🤣
Hátra fordultam, hogy az autóra rányomjam a zárat és nem tudtam nem észre venni az előttem magasodó Oltárkőt, a hatalmas kereszttel a tetején. Álltam és csak bámultam. Belém hasított a felismerés, hogy 2004. nyarán ugyan itt állam és akkor is elvarázsolt ez a szikla orom. 😮
Tudtam, hogy gyerek koromban jártunk már itt a szüleimmel, de nem így emlékeztem rá. Olyan hatalmas volt és félelmetes. Az egész szoros ilyen energiát áraszt. „Ha bátor vagy, csak akkor kellj át rajtam.” Szikla omlás veszélye mindenfelől, dudálni tilos!
Viszont van egy szuperjó hely, ami nagyon nincs kitáblázva, ahol a Kis-Békás patak befolyik a szorosban, több zúgó is van itt, a sodrás erős, a szikláktól a patak hangja még erőteljesebb, csak úgy morajlik. Csontig hatoló hang ez. Félelmetes robajjal ömlik itt a víz. A sziklák körülötted az égig érnek. Ha itt csuszamlás lenne, akkor nem lenne menekvés, mindenkit maga alá temetne a hegy. A szoros két oldalán kirakodó árusok sora kínálja portékáját nap mint nap az itt megforduló több 1000 turista számára.
Békás – szoros, Kis – Békás patak
Kibazároztuk magunkat, megcsodáltuk a szoros félelmetes erejét, mászkáltunk a patak szélén a sziklákon, majd visszamentünk az autóhoz.
Akkor jöttem rá, hogy egy bazi kanyargós úton kell kimennem a szorosból. Itt megint rám jött a frász, hogy hogy fog bírni felmenni a Szuszka. Édes Istenem, most ráadásul 4-en ülünk az autóban, mindenkire vigyáznom kell.
Persze a két helyi lakosnak ez meg se kottyant. Kicsit jobbra, kicsit balra, most válts vissza, most engedd rá a gázt. Szuper, nagyon ügyes vagy! Már ki is értünk a kanyarosból. Huhhh, lefőttem rendesen.
Majd jobbra kellett letérnem az aszfaltos főútról, a havas murvás emelkedős bekötő útra. Jajj neeee, még ez is? De bízva a srácok tapasztalatában, ügyesen felmentünk a fagyos úton és letettük az autót a hegy lábánál, ahol a turistaút kezdődött.
Ránéztem az órára 13:00-át mutatott.
– Komolyan most akarunk felindulni a hegyre?
– Igen, max egy óra hossza fel, ott vhol a szirten ebédelünk egyet és jövünk is le. Nyugi, sötétedés előtt lent vagyunk. – mondta Júlia.
– Oké. – Bár voltak kétségeim, a tegnapi napból kiindulva és be is feszültem kicsit.…
Elindultunk a hegyre. Mindenféle témáról beszélgettünk. Noémi nagyon elemében volt. Tele volt kérdésekkel és folyamatosan beszéltette a bandát.
Majd kezdett emelkedni a terep. Eddig Júlia ment elöl, Noémi, én, majd Robi. Kezdett felcserélődni a sorrend. Robi a sereghajtóságból előre kerül vezetőnek és szépen lassan felcserélődött mindenki.
Én követtem Robit, a többiek kezdtek lemaradni. Mindenki tök vidám, csacsogós hangulatban volt körülöttem. Ekkor kezdett felmenni bennem a pumpa. Aggódtam a csapatért. Akkor már nem is gondolkodtam azon, hogy két olyan ember van körülöttem, akik nem egyszer járták már meg ezt az utat, és jól tudják mennyi idő feljutni és le és ha nem tudnák, hogy a saját tempójukban tutira megjárjuk, még így délután is, akkor tuti nem indultak volna neki a hegynek. Nem tudtam figyelni a tájra, csak az ment a fejemben, hogy menjünk már, haladjunk már, le akarok jutni a hegyről sötétedés előtt… Szét csúsztam. Az egóm tombolt, dühös voltam. A mentális fókuszom(2) sehol. A 3D-s idő rabságába kerültem. Kiestem a flowból. Nem volt meg a bizalmam a túra sikerességéről és nem is döntöttem tudatosan(3) a túra kimeneteléről. Abban sem voltam biztos, hogy Noémi még végig tudja-e tolni ezt a mai túrát, hisz a tegnapi nagyon kemény volt. Rendesen igénybe vett minket fizikailag is. Egyáltalán nem voltam megengedő hangulatban…
És mielőtt szétrobbantam volna, elkezdtem beszélgetni Robival. Erős, határozott, bizalmat sugárzó és nyugtató energiája volt. Hm, oké. Ez most Nekem nagyon jól jön. Most kezdtem el felfigyelni az illatára is. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik vagy sem. Egyszerre volt finom és idegesítő. Ez, hogy lehet????
Kérdeztem, hogy szerinte időben vagyunk-e? Igazából nem tudta megmondani, de abban biztos volt, hogy ez egy nagyon könnyű terep, így tuti, hogy semmi bajunk nem lehet.
Éreztem, hogy lazulok. Kérdezgetett túrákról, hogy merre jártam már? Beszélgettünk túra cuccokról és foggalmam nincs, hogy még miről, de egyszer csak felértünk a hegy azon részére, ahol a szinte lapos hegytető körútja kezdődik és végződik. Mi is körbe akartuk járni a hegyet és végig menni a peremen, hogy megnézhessük a Tündérkertnek nevezett, szinte függőleges hegyoldalt.
Keményen fújt a szél odafent. Sütött a nap, de cudar idő volt.
Kis - Cohárd és a Tündérkert
Természetesen készült csúcsfotó. Majd a peremen sétáltunk és néztük a tájat.
– Keressünk egy megfelelő helyet az evéshez, mit szóltok? – kérdezte Noémi.
– Jóóó. – vágtuk rá mindannyian.
Egy kiugró sziklarészen meg is találtuk a megfelelő helyet az étkezéshez. Gyönyörű kilátásunk volt és az ebéd sem volt elhanyagolható. 😋😋😋
Az ott a Csalhó a háttérben. Ezt láttuk az ebédlőből.
Ebédlő a Kis - Cohárdon
Tápláló volt az ebédünk és még egy kis szívmelegítőt is ittak hozzá a többiek, mivel annyira hideg szél fújt, hogy vmivel fel kellett fűteni a testet. 😝 😝 😝
Ettünk, ittunk, ideje indulnunk. Összepakoltunk és elindultunk visszafelé.
Hogy – hogynem, egyszer csak Noémi lába bele akadt egy gyökérbe és arccal a hóba esett. Mint egy zsák. Puff. Én megdöbbenve álltam, hogy ezt most, hogy csinálta? A pálinka vagy a fáradtság vagy mindkettő? Júlia és Robi abban a másodpercben kikapták a hóból.
Forrongtam magamban. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Remélem semmi baja, kezd lemenni a nap. Ha hegyimentőt kell hívni, megőrülök…. Nem igaz, hogy nem tud vigyázni magára.
Az ujjaiba bele állt a hideg, de más baja szerencsére nem történt.
Oké. Elöl Júlia, aztán Noémi. Kértem Robit, hogy Ő menjen utána, majd én maradok leghátul. Ha bármi lenne, tudja elkapni, vagy segíteni Neki.
Nem tudtam és nem is akartam mit kezdeni ezzel a felelőtlenséggel. Harsogott az egóm és már az arcomra is kiült, amit gondoltam. Ilyenkor energetikailag magamba burkolódzom és megvonom a szeretetet a másiktól. Ezt a fajta büntetési formát is a családomtól tanultam. Sokan vannak még ezzel így. Ha azt csinálod, amit mondok szeretlek, ha nem akkor megvonom a szeretetet, ahelyett, hogy elfogadnám, hogy másképp döntesz, másképp gondolkodsz és másképp viselkedsz adott szituációban. Ekkor még nem tudtam gyakorlatba ültetni az igazi SZERETET(4) létállapotát.
Teljesen felfújtam a szitut. Utólag nem tudom mi bajom volt ezzel az egésszel, hisz bárkivel megesik, hogy megbotlik. Egyszerűen nem voltam befogadó és megbocsájtó állapotban, és nem is törekedtem emelni a rezgésszintemet.
Szépen és egyben leértünk a meredek részről és még időben is voltunk. Már csak egy kevés erdészút volt, amit meg kellett tenni, hogy elérjünk az autóig.
Itt már én is megbékéltem. Nevettem, beszélgettem. Emelkedett a rezgésszintem és befogadóvá is váltam. Épp azt találgattuk, hogy ki hány éves és ki hogy áll a párkapcsolathoz és a szerelemhez.
Idilli téma gondoltam… De egy jó kis beszélgetés kerekedett belőle. Noémivel toltuk az OtthonFás szakszavakat (5). Robi pasi létére nagyon nyitott volt az önismeret témájában és értette is. Kiderült, hogy Ő is önfejleszt. Jógázik és meditál és még az asztrológia világa is érdekli. Hmm, gondoltam magamban, vannak még férfiak, akiknek igen is fontos a fejlődés. Igaz, több 100 km-re az otthonomtól, de legalább léteznek. 😍😍😍 Ez a felismerés dobott még egyet az energiaszintemen.
Az autó megvan, még nagyjából világos is van. Induljunk. Félúton hazafelé ránk sötétedett és a hó is elkezdett pici pelyhekben esni.
Robi felvetette, hogy meg iszunk-e egy kávét, mert nagyon kívánta és még nem is volt kedve haza menni. Ezzel mindannyian így voltunk. Nem volt kedvünk még megbontani a társaságot. Nagyon jól sikerült összehangolódnunk.
Megálltunk egy étteremnél Gyergyó határában. A hó már vastagodott a parkolóban. Ropogott a talpunk alatt, ahogy közeledtünk bejárathoz. Bementünk. A pincérhölgy megmutatta, hogy hová ülhetünk. Az ablak mellé kaptunk helyet. Imádtam. Bent minden fa. Hatalmas üveg felületek. Élvezet volt nézni ahogy esik kint a hó. Már csak a kandalló hiányzott és a vendégül látás…. 😅 Én forralt bort kívántam. A csajok forrócsokit, Robi pedig maradt a hosszú kv-jánál.
Közli a pincérhölgy: – Nincs forraltbor, se forrócsoki. Csak cappuccino-t, rövid vagy hosszú kv tudok adni.
– Pfffffff. De hát van bor és konyha is. Nem lehetne megoldani?
– Nem. Ezek vannak. Kérünk vmit így vagy nem?
– Pfffffff. 😮 😬 🙈 Jó, hát én kérek elnézést, hogy be mertem jönni. Mondom a többieknek, menjünk.
Robi: – Nem. Én kv nélkül sehova!
Jó. Én elvoltam a hóeséssel, míg a többiek itták a kv-kat. Robi közben sztorizott, feltöltötte a kv.
Nem sokáig maradtunk. Robi fizetett. Milyen gavallér gondoltam magamban. És mentünk is az autóhoz. Azért ezzel is volt nem kevés dolgom, hogy elfogadjam, hogy ha egy férfi fizet/meghív egy kv-ra vagy üccsire, akkor azért én nem tartozom semmivel Neki. Csak fogadjam el és ennyi. Kb ¾ évvel ez előtt, még egy ilyen szituációban azt tartottam természetesnek, hogy ha meghívnak vmire, akkor azért szexszel kell fizetni. Ezt még a szeretetkurvasággal(6) hoztam magammal.
Az autóban jót nevettünk a hölgyemény stílusán és hozzáállásán a munkához és a vendégekhez.
Na de még mindig nem akarunk haza menni és én még mindig vágyom arra a forralt borra. 😛
– Jó, hát van még egy hely, ahova érdemes beülni és sztem forraltboruk is van. 😉 – mondta Robi.
– Oké, menjünk! – vágtuk rá mindannyian. 😁 😁 😁
Megérkeztünk. Leparkoltunk. Bementünk a helyre. Leülős rész van. Eddig oké. Forraltbor van? Megoldjuk jött a válasz. Jeeee, akkor maradunk. 😁 😁 😁
Nagyon cuki fiatalos, menő hely volt. Fehérre festett raklap bútorokkal és a felszolgáló csajszi is az utolsókig mindent megtett, hogy kielégítse a kívánságunkat.
Sokat beszélgettünk munkáról, munkához való hozzáállásról, célokról, tervekről, és közben kortyolgattuk a forraltborunkat. 🙂
Majd egyszer csak ránéztünk az órára 21:00. Ideje menni, – szólt Júlia – várnak minket a vacsorával. Rendben.
Az Ölelés ereje
Robit még gyorsan haza repítettük. Megálltam az autóval.
– Szia. Jó éjt! – mondta Noémi.
– Ennyivel nem úszod meg! – szólt határozottan Robi. – Azért egy ölelést had adjak.
– Hát jó.
Kiszálltunk mindannyian az autóból.
Noémivel kezdte a búcsúzkodást. Megölelte. De ebben az ölelésben akkora erő volt, hogy hátrébb kellett lépnem egyet. Csak néztem. Ő ilyet tud??? 😮 A kis jedi. 😍
Örültem, hogy nem én voltam az első, így fel tudtam készülni arra, hogy viszonozzam ezt az energiát.
Megölelt engem is. De annyira jóleső volt. Soha nem éreztem még ilyet. Nem akartam megbontani, ezt a puha, elfogadó, szeretettel teli, megtartó és nem leigázni és becserkészni akaró energiamezőt. Kb egy percig tartott az ölelkezés.
Majd Júlia következett.
Kivette a hátizsákját a csomagtartóból és elköszöntünk egymástól.
Az autóban kérdeztem Noémitől, hogy Ő érezte-e ezt a hatalmas energiát, amivel ez a pasi rendelkezik?
– Hát éreztem, de nem ennyire intenzíven, mint Te.
Haza értünk. Várt minket a meleg vacsi. Majd felvonultunk a szobába. Megbeszéltük, hogy Noémi csinál egy fb csopit, amibe mindannyian bele tudjuk rakni a képeket, amiket készítettünk, így mindenkinek meg lesz minden. 🙂
Aznap este még a csopiban ment a dumaparty. És az is kiderült, hogy a Noémi kulacsa a Robi táskájában maradt.
Oké. Annyiban maradtunk, hogy reggel beugrunk érte indulás előtt.
Én még este összepakoltam a motyóm nagy részét, hogy reggelre már csak a neszesszer maradjon.
Búcsúzkodás
A megbeszéltek szerint 9-kor volt indulás, hogy emberi időben haza érjek és még tudjak kicsit pihenni, hisz engem másnap várt a munka.
Felkeltem, megreggeliztem, bepakoltam a kocsiba. Lacinak írtam egy pár sort a borhoz. Azt is megbeszéltem Mária nénivel, hogy ha legközelebb arra jár Laci, akkor átadja neki.
Oké, 9 előtt vagyunk pár perccel.
Noémi még kb a reggelije felénél tart. A cuccai még nincsenek összepakolva. Oké.
Megkértem, hogy kicsit igyekezzen, mert idő van. Oké.
9:15, még mindig az asztalnál ül és csacsog.
9:30, még mindig az asztalnál vagyunk.
– Noémi, idő van.
– Oké.
9:45 már a szobában pakolászik.
Szuper, haladunk. de az én pumpám már megint kezdett elszállni.
9:55, ha 10-ig nem jön és most már komolyan itt hagyom!
És még Robihoz is be kell menni a kulacsáért….
És mindeközben azt kutattam, hogy mi lehet az oka, hogy ennyire szétcsúszott és nem koncentrál a csaj.
Oké. Bepakoltunk a kocsiba, végre elindultunk. Irány Gyergyó. Míg várakoztam Szárhegyen, megbeszéltem Robival, ha már ennyire szeret kv-zni és úgy áradozott a finom kv-járól, akkor készítsen Nekünk még indulás előtt egy finomat, hogy legyen energiánk a hosszú utazáshoz. Neki se kellett 2x mondani, kapva kapott az újra találkozás lehetőségén és megvendégelt minket.
Míg Szárhegyről Gyergyóba értünk. Kérdezgettem Noémit, hogy bejön-e Neki Robi, hisz, annyira jól megtalálták a közös hangot, egyforma az érdeklődési körük és még arcra is hasonlítanak egymásra. És mindez tök jó alap egy kapcsolathoz. És a Robi 4Q-ja(7) is tök magas szinten van az átlaghoz képest.
Hallani sem akart erről. Sőtt, teljes felháborodással mondta, hogy mit képzelek én magamról, hogy így ajánlgatom Neki ezt a pasit.
Oké.
Megéreztünk Robihoz. Bementünk. Fel az emeletre. Legénylakás. Fő bútorok és berendezési tárgyak megvannak. Igényes és ízléses színvilág és belső tér. És STERIL REND. Húha. Egy pasi tud ilyet bejárónő nélkül??? Hátt igen. Ez a székelyekre jellemző tulajdonság.
Leültünk az ebédlő asztalhoz. Pont úgy ültem, hogy belássam az egész teret. Átsuhant egy ilyen gondolat a fejemen, hogy kellemes lehet ebben a kis lakásban élni. Majd ez gyorsan tova is szállt.
Hozta Robi a kv-kat. Noémivel csacsogtak a fotózás rejtelmeiről. Majd egyszer csak elém tolt egy lovas festmény, amit ő készített. 
Hogy Ő ezt szeretné Nekem adni, mert nem találta eddig a helyét és mivel én annyira szeretem a lovakat, úgy gondolta, hogy nálam jó helyen lesz. Ohh, döbbentem meg. Rendben. Köszönöm szépen! – mondtam. Tanuld a befogadást, Bea!!! Mondta a felettes énem. – Rendben. Mondtam Neki is.
Egy szürke lipicai csődör volt a képen. Nagyon hasonló ahhoz a lóhoz, akin legelőször tanultam lovagolni.
11 óra, ideje menni. Ezen nagyon felbasztam magam, hogy még mindig nem indultunk el. Egy kv-ra ugrottunk be, ami nagyon maximum is 20 perc. De már egy órája vagyunk itt. Menjünk már!!!!!
Végre kiértünk a kapuhoz. Még gyorsan töltöttem ablakmosó folyadékot a Szuszkába és indulhatunk is.
Robi ellenőrizte a gumikat, megnézett még vmit a motorháztetőben. Csak lestem.
– Hosszú útra indultok. Nehogy vmi bajotok legyen. Jobb most átnézni mindent.
– oké. Köszi. – mondtam. Vajon minden székely férfi ilyen? Kezdett furcsa lenni a szitu.
Oké. Kocsi rendben. Mehetünk?
És jött az ölelés pillanata.
Már tudtam, hogy mire számíthatok. Erőteljes volt, megtartó szeretettel teli és nem behatoló, csak tartott. 
– Jó utat Nektek! – MONDTAM.
– Neked meg jó pihenést! – MONDTA Ő.
Nagy nevetés lett ebből. Annyira összekapcsolódtunk, hogy én mondtam azt, ami az ő fejében volt. Ő pedig azt, ami az enyémben.
Nagyon meglepődtünk ezen, hogy ez hogy lehet? Minden esetre érdekes volt.
Nagyon érdekes dolgok történtek itt Gyergyóban, az egyszer biztos….
Elindultunk haza. De nem ám a Bucsin felé, hanem a Maros mentén mentünk. Nagyon jó választás volt. Laposan kanyarog az út arra. A táj gyönyörű. A lombos erdő havas fái teljesen más hatást nyújtottak, mint a fenyvesek. A folyó másik oldalán pedig a sziklafalakon csüngő hatalmas jégcsapok a természet egy új varázsos arcát mutatták meg. Elképesztően szép volt. Azóta is a Maros mentén szoktam jönni Gyergyóba. Imádom a hetyke energiáját, annyira csajos az a folyó. 
Az úton sokat beszéltünk Robiról, az erejéről, hogy nagyon jó „alapanyag” az önismeret világában. Nyitott és érdeklődő a saját belső folyamataira. Ennek a pasinak a kezét nem szabad elengedni – mondtam. Jó lenne, ha tovább jönne velünk az önismeret útján.
Beszélgettünk még arról, hogy milyen jól alakult ez a kiruccanás. Hogy mennyire jó volt, hogy Lacival megismerkedtünk 1. nap. És hogy mennyire szinkronisztikusan alakultak a dolgaink.
Fáradtak voltunk mindketten, de nagyon hálásak is, hogy erre a kalandra tettük le a voksunkat.
Beértünk Kolozsvárra a vonatállomáshoz.
Leparkoltam. Kivettük Noémi motyóját. És elbúcsúztunk egymástól. 
Kikeveredtem Kolozsvárról és folytattam az utamat a vállaji határ felé.
Út közben volt egy heti meetingünk az egyik Antars 3-as csopitársammal, Klarisszal(8). Ő adta meg azt a felismerést, hogy:
– Ugye tudod, hogy mennyire szuper rendezvény szervező voltál most is?
– Mire gondolsz?
– Aki tartaj a teret, engedi, hogy mindenki közben megélje saját magát és Te racsni kapcsolással hol résztvevő vagy, hogy tréner az eseményen.
– Hmm. Végülis igazad van. Bőven szükség volt erre a tehetségemre az elmúlt 5 napban. Köszönöm, hogy rávilágítottál.
– Szívesen.
Majd bontottuk a vonalat.
Úton haza felé bőven volt idő átgondolni a történteket.
Rengeteg új élménnyel és felismeréssel gazdagodtam.
Szuper kalandokban volt részem.
Gyönyörű helyeken jártam.
Remek időjárásunk volt.
Nagyon értékes ismeretségeket kötöttem.
Vajon miért zavart ennyire, hogy nem akkor voltak az indulások, amikor megbeszéltük őket? -> Fáradtan már nem vagyok annyira rugalmas és befogadó, ha nem úgy megy vmi, ahogy én azt elterveztem. Uralni akartam és nem együttműködni. Csodás tükröket kaptam.
És leginkább arra voltam büszke és azért voltam rendkívüli módon hálás, hogy eljöttem és megvalósítottam a szívem vágyát. Mertem szabadon szárnyalni.
Fényesen ragyogni és általa ragyogtatni másokat. ♥♥♥
Mert, ha nem így teszek, nincs értelme a létezésemnek. Lehet élni másként is, de minek?
Szerencsésen érkeztem haza. Nagyon fáradtan. Ám lélekben feltöltődve.
Kívánom, hogy Ti is merjétek meglépni és megélni a szívetek vágyát.
Koszta Bea
Önismereti kaland túrázó,
Otthonfa Önismereti Tréner, Blogger
Ragyogásunk Rendezvények alapítója és szervezője
Szójegyzet
1: Céltervezés: Negyedévente leülök és megcsinálom az elmúlt negyedév összegzését. Megnézem mi az, ami sikerült, mi az ami nem, és mi az amit még meg akarok tenni annak érdekében, hogy az egy éves terveim sikerüljenek mind a Kapcsolatok, az Eredmények, a Szokások és a Bőség/Gazdagság területén.
2: Mentális fókusz: Csak arra a célra koncentrálok, ami előttem van, addig míg el ne érem.
3: Tudatos döntés: Én döntök azoknak a dolgoknak a kimeneteléről, amiket csinálok. Pl: Úgy döntöttem, hogy sötétedés előtt, épen leérünk a hegyről és szuperjól érezzük közben magunkat.
4: A SZERETET: A szeretet 100%-os elfogadás és megértő figyelem. Amikor képes vagyok megbocsátó és elengedő hozzáállásban, szemléletmódban létezni. A szeretet nem ítélkezik, nem bírál, nem okoskodik, nem véleményez, nincs benne előítélet, nem ragaszkodik és nem akar birtokolni. Mégis meghúzza a saját határait, bátran konfrontálódik és felfedezői kíváncsisággal vállalja az ismeretlent és a bizonytalanságot. A szeretet nem létállapot, ami nem függ semmilyen külső körülménytől.
5: OtthonFás szakszavak: Van egy pár olyan kifejezés, amit ebben a közösségben kifejezetten az önismereti fejlődésünk érdekében használunk és nincs alapból a köztudatban.
6: Szeretetkurva: Amikor csak azért csinálsz meg vmit a férfinak, mert azt hiszed, hogy ha nem teszed, akkor elhagy, megvonja a figyelem és szeretet energiáját Tőled. Alapból, ha ezektől nem félnél, tudnál nem-et mondani egy olyan szitura, ami Neked nem esik jól vagy nem emel/nemesít Téged.
7: 4Q: PQ – fizikai intelligencia (jó kondi, szépen kidolgozott test), IQ – mentális intelligencia (mennyire vagy fókuszált, milyen gyorsan tudod elérni a céljaidat), SQ – spirituális intelligencia (hogy állsz Te istennel?), EQ – érzelmi intelligencia (mennyire tudod kezelni az érzelmeidet, az érzéseidet és mennyire tudsz szeretni)
8: Antares 3 – OtthonFa Önismereti tréning.
