És beérik a rengeteg önmunka
Őszintén elétek tárva megéléseimet és felismeréseimet
Az ismeretségünk mélyülése
2020. január 5-én érkeztem haza Nyíregyházára Erdélyből.
Volt egy Messenger csopink, ahova mindenki feltöltötte a képeket, amiket készített a kalandozás alatt. Még aznap este írtam a Többieknek, hogy szerencsésen megérkeztem, eleget téve kérésüknek.
Megköszöntem azt a pár napot, amit együtt tölthettünk és hogy nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Őket. Illetve, hogy ekkora nyitottsággal és őszinteséggel álltak hozzám, hozzánk, az egész kalandozásunkhoz. 😊
Örömmel figyeltem, hogy ezzel a pár nappal nem ért véget az aktivitás a csopiban. Szívesen osztottuk meg egymással folyamatosan egy-egy napunk sikereit és felismeréseit.
Január második hetében rá írtam Robira és megkérdeztem, hogy készítene-e Nekem egy festményt a nappalim falára, mivel az ágy felé már régóta hiányzott vmi egyediség, de nem találtam sehol olyat, ami megfogott volna.
Azért Robitól kértem, mert rendkívüli tehetsége van a festéshez. Az oké, hogy nap mint nap mosolyokat varázsol (fogtechnika), de a festéshez egy teljesen más hozzáállás, más alkotó művészi attitűd szükséges. És ezzel a megbízással is akartam fejleszteni ezt a fajta művész részét. Tréneri attitűddel álltam a szituációhoz, mert tudtam, hogy erre van szüksége, hogy megélje valódi önmagát.
Ő szíves örömest igent mondott a felkérésre.
Ahhoz, hogy megfelelő legyen a kép a nappalim falára és hogy mindig jólesően tudjak ránézni, természetesen sokat kellett beszélgetnünk arról, hogy pontosan mit is szeretnék.
Erre a fajta művész – megbízó együttműködési kapcsolatra meglepően könnyen rá tudtunk hangolódni. Ő kérdezte, hogy milyen színekben, formákban gondolkodom. Én csak érzésekben tudtam megfogalmazni, hogy mit akarok. De ennek ellenére is megértett. 😊
Egyre többet beszélgettünk mindenféle témával kapcsolatban. Nagyon nyitott volt és őszinte.
Örültem az általa kapott férfi tükörnek, hisz figyelmes volt, őszinte, nyitott, kíváncsi, nem akart leigázin, megszerezni és magáévá tenni, mint egy barbár, hanem ettől sokkal kifinomultabban tudott kapcsolódni. Tiszteletben tartva a másik szabad akaratát. Emelt engem. Könnyedén és bátran beszélt az érzéseiről, megéléseiről. Ezeket mind – mind nagyon szerette.
De ekkor még nem tudtam, hogy Ő az a férfi, akire eddig vártam, akire vágytam.
Miket tettem a tökéletes párkapcsolatom kialakításán?
Nagyon sokat dolgoztam azon az elmúlt évben, hogy milyen legyen az a párkapcsolat, amiben boldogan tudnám élni az életem, és hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a szerelmem.
Sok filmet néztem, hogy inspirálódjak és kialakuljon, pontosan milyen is a SZÁMOMRA IDEÁLIS FÉRFI KARAKTER ÉS MILYEN AZ A NŐI KARAKTER, AKIVÉ VÁLNOM KELLET AHHOZ, HOGY ELÉRJEM A CÉLOM.
Tavaly őszi időszakban találtam egy sorozatot A BOSZORKÁNYOK ELVESZETT KÖNYVE, amiben a férfi főszereplő karaktere nagyon hasonlított ahhoz, akivel én is szívesen élném az életem.
Mindezekről több 10 oldalnyit írtam. Időről időre föltettem magamnak ezeket a kérdéseket:
– Milyen érzésekkel akarok rendelkezni a kapcsolatunkban?
– Hogy viselkedjünk egymással pl nem egyetértés esetén?
– Hogyan álljunk a pénzhez? – Milyen szabályok szerint kezeljük? Én pénzem, Te pénzed, Mi pénzünk?
– Hogyan álljunk a szexualitáshoz? Kinek mi a fontos egy aktusban?
– Hogy nézzen ki külsőleg? Megjelenés, kiállás.
– Milyen belső tulajdonságokkal, hozzáállással rendelkezzen család és barátok területén, szellemi és spirituális szinten, milyen legyen a fizikuma, a mentális beállítottsága, munkához/karrierhez/szolgálathoz hogyan álljon hozzá?
– Mi az, ami nekem fontos a férfiben és a párkapcsolatban?
– Milyen ne legyen?
– Én mit akarok beleadni a kapcsolatba?
– Hogyan akarok viselkedni vele döntési helyzetekben?
– Milyen legyen a kommunikációnk egymással?
Ha Te is keresed az igazit, vagy jobbá akarod tenni a mostani kapcsolatod, akkor érdemes ezeket a kérdéseket Neked is megválaszolnod!
Nagyon sokat segítenek ezek az egyszerű dolgok abban, hogy olyan életet élhess, amilyet valójában szeretnél.
Nálam leginkább érzések jöttek fel és jelenetek, hogy miket szeretnék átélni.
Az egy év során, többször elővettem ezeket a kérdéseket és mindig új szemmel álltam neki a megválaszolásnak.
Voltak mindig egyező dolgok, de volt, ami már nem volt fontos és volt olyan is, ami fontos lett.
DE, AMI A LEGFONTOSABB, HOGY AZ ÉN HOZZÁÁLLÁSOM VÁLTOZOTT MEG A FÉRFIHOZ ÉS A PÁRKAPCSOLATHOZ.
ÉN AKARTAM TÖBB ÉRTÉKET ADNI ÉS LEGINKÁBB MEGADNI AZT A SZERELMEMNEK, AMIT ÉN IS KAPNI AKARTAM.
MEGTANULTAM HINNI ÉS BÍZNI MAGAMBAN,
ELFOGADNI MAGAM ÚGY AHOGY VAGYOK.
ELFOGADNI AZT, HOGY JÓ VAGYOK ÉS SEMMIT SEM KELL TENNEM AZÉRT, HOGY SZERESSENEK.
AMI ITT MÉG NAGYON FONTOS, HOGY AZ ELEJÉN LEGINKÁBB OLYAN DOLOKAT ÍRTAM A PAPÍRRA, AMIK A SZÜLEIM SZERINT VOLTAK FONTOSAK EGY KAPCSOLATBAN.
AZTÁN MINDIG ÚJRA OLVASTAM A LEÍRTAKAT ÉS RÁJÖTTEM, HOGY EZEK NEKEM NEM IS FONTOSAK, SOKKAL INKÁBB TISZTULT A KÉP BENNEM ARRÓL, HOGY MIT AKAROK ÉS MÁR BE IS MERTEM VALLANI MAGAMNAK, HOGY MIT IGAZÁN MIRE VÁGYOM.
Le kellett raknom a szülői mintákat(1) és hozott paradigmákat (2) a párkapcsolat területén is.
Mondok erre példát, hogy jobban érthető legyen.
- Akartam érezni azt, hogy fontos vagyok Neki, nem csak azért keres, mert a szexuális vágyait akarja kielégíteni, hanem komolyan vesszük egymást és tiszteljük is.
- Akartam érezni, hogy büszke Rám. Büszkén mutat be azoknak az embereknek, akik fontosak az Ő életében és én is büszkén akartam állni mellette, hogy igen, Ő az én párom.
- Akartam, hogy tudjunk együtt gondolkodni, együtt célokat kitűzni és megvalósítani azokat.
- Akartam érezni, hogy szabad vagyok mellette, hogy a legőrültebb ötletemben is támogat és én is akartam Őt támogatni a mindenben.
- Meg akartam élni azt, hogy a szex, egy mély együttlét legyen, ahol feltöltjük egymást, figyelünk a másikra, nem pedig kiszipolyozzuk.
- Akartam, hogy a főzés ne legyen téma olyan szinten, hogy minden nap azon kelljen görcsölni, hogy van e már kaja az asztalon vagy mikor lesz már kész. Nem szeretek főzni. Így azt akartam, hogy ezt oldjuk meg vagy úgy, hogy rendelünk, vagy úgy, hogy étteremben eszünk, vagy a bárhogyan másképp, csak én maradjak ki belőle. 😛
- Akartam, hogy legyen benne őrültségekre és gyerekes dolgok megcsinálására hajlam. Pl: hóban hemperegni, hintázni vagy csúszdázni a játszótéren, és hogy ezekért a dolgokért ne nézzen hülyének.
- Akartam, hogy őszintén tudjunk kommunikálni egymással. Nem attól tartani, hogy ha ezt elmondom Neki, akkor hülyének néz, vagy rám förmed. Nem akartam ezt a gyomorgörcsös érzést. Azt akartam, hogy őszintén és asszertíven tudjunk egymással kommunikálni.
- Kicseréltem a használt szavaimat. Csaj helyett nőt használtam, srác helyett férfit.
És még egy csomó mindent leírtam, ami nekem fontos volt.
NAGYON FONTOS, hogy mindezt ÚGY AKARTAM, HOGY MÉLYSÉGES SZERETET, MEGENGEDÉS ÉS ELFOGADÁS VOLT BENNEM, nem pedig az a fajta egós akarás, hogy letarolom a másikat és rákényszerítem az akaratomat. Mert tudtam, hogy úgyis fog jönni egy pasi, akinek én leszek az igazi és nekem Ő. Csak hittel és türelemmel kellett lennem.
Jöttek út közben jelöltek, de nem voltak mindenben olyanok, amilyet én szerettem volna. Őket nagy-nagy szeretettel befogadtam, amit meg kellett tanulnom Tőlük, megtanultam, megfejlődtem, és nagy-nagy szeretettel elengedtem, hogy mindenki tudja megtalálni azt a személyt, akit tényleg akar.
Nem féltem a veszteség érzésétől, hogy ha Őt elengedem, akkor jön-e másik? Hittem és bíztam magamban. És NEM ALKUDTAM MEG!!! Tökéletesen jól éreztem magam egyedül is. Egy egész ember voltam. Nyitott voltam, de nem alkudtam meg.
Hogy hülyének néztek-e ezért a körülöttem lévő emberek? Igen!
De nem érdekelt. Ők nem tudták, hogy nekem mi a fontos. Meg kellett acéloznom a lelkemet, hogy ki tudjak tartani addig, míg megérkezik A FÉRFI az életembe.
Nekem 1,5 évig tartott, amikor intenzíven az őszinte, tiszta, szenvedéllyel és szerelemmel teli párkapcsolat volt a fókuszomban nap mint nap.
Megtanultam nem rágörcsölni, nem félni tőle, nem a mindenki/bárki mást hibáztatni az életemért. Megtanultam szeretettel lenni és megtanultam befogadóvá válni és megengedni magamnak azt, amit valójában akarok.
Amikor beléd hasít a felismerés, hogy Őt vártad
eddig
Vissza térve Robihoz…
Az üzi irogatásokat felváltották a hívások.
Órákat tudtunk beszélgetni úgy, hogy észre sem vettük az időt.
Egyszer feljött az a téma, amikor megöleltük egymás a Békás-szorosos és forralt boros este után búcsúzóul…
Mondtam Robinak, hogy mennyire erőteljes az ölellése és hogy tud-e erről?
– Abban az ölelésben minden benne volt. – mondta. – Nem tudtam, hogy látlak-e még valaha és annyira mély benyomást tettél Rám első pillanattól kezdve, hogy mindezt csak így tudtam elmondani.
– Értem. És a másnapi? Amikor egymás mondatait mondtuk?
– Azon én is nagyon meglepődtem, hogy ez, hogy lehetséges? Nagyon felemelő érzés volt megtapasztalni ezt a fajta összekapcsolódást. – Akkor már tudtam, hogy Te vagy az a Nő, akit akarok.
– 😮 Oké, azért ehhez még Nekem is lesz egy – két szavam. – gondoltam magamban….
És jött egy őrült ötletem.
Megtennéd, hogy megölelsz?
– Ezt, hogy érted? Hogy lehetne ezt kivitelezni, hisz több 100 km van közöttünk….?
– Gondold azt, hogy ott állok Veled szemben és megöleljük egymást.
– Oké.
És most jött az a CSODA, amiről eddig nem tudtam, hogy lehetséges, de mégis. 😍
Feküdtem a kanapén és éreztem az ölelését. Felmelegedett a testem.
Éreztem, hogy nem szorít magához, csak óvóan tartva körülölel a karjaival. Helyet hagyva Nekem.
Az első fél perc után menekülni akartam ebből a szeretettel és biztonsággal teli érzésből. Nem engedett. Tartott tovább. Ütöttem a mellkasát a lelki szemeim előtt. Dühöngtem. Szenvedtem. Még mindig tartott. Szeretettel, megértéssel és elfogadással.
Majd kb 3 perc után csillapodott a menekülési vágyam. Már nem akartam szabadulni. Megadtam magam Neki és kitört belőlem a sírás. A lelkem mélyéről jött. Leomlottak a falami, amit évek alatt húztam a szívem köré, hogy senki ne tudjon bántani. Megengedtem magamnak ezt a biztonságot. Befogadtam Őt. És már én is tudtam viszonozni. Szeretettel fordultam felé. Bújtam a karjaiba. És akkor ott megértettem, Ő az a férfi, aki nem csak meg tudja tartani az erőmet, hanem még táplálni is tudja. Nem fél Tőlem. Elfogad úgy ahogy vagyok. Akar engem. De nem követelőzően. Csak belső bizonyosságból. Stabilan. Leföldelve. Ő az, aki a tomboló szélviharjaimat a sebesen folyó vizével magához húzza és lecsillapítja. Ahogy az ő víz energiája kapcsolódik az én szél energiámhoz. Feltölt és nem kiolt. Táplál és nem kizsigerel. Elvesz, de közben ad. MICSODA ALKÍMIA.
Hogyan lehetséges mindez? Ez tényleg valóság? IGEN.
És hogy mi történt ekkor?
Megengedtem magamnak, hogy szeressenek és szeresek én is. Beengedtem a szerelmet. Megadtam magam. Védtelenné váltam. Sebezhetővé. De a valaha érzett legnagyobb biztonságban voltam. Ezt az érzést hiányoltam a kőgazdag pasi karjaiban.
Robi több 100 km-re volt, Tőle mégis megkaptam. Megkaptam azt, amire mindig is vágytam. Összekapcsolódott a KÁ(3) testünk.
Kb fél órát töltöttünk így „egymás karjaiban”. Picit bele is aludtam. Olyan volt, mint egy meditáció. (Imádom, amikor meditációt tart nekem, nagy tehetsége van hozzá. 😊)
És megértettem a SZERETET TÖRVÉNYÉT, amit 18 éves korom óta kutatok. A szeretetnek nincsenek határai. Nem köti az idő, sem a 3D-s világ. A szeretet a legnagyobb erő, ami áthatja az egész Univerzumot. Ezzel az erővel bármire képes vagy. Galaxisokon átível az ereje. Átjárt a SZERETET(4).
Akartam ezt az érzést a mindennapjaimba. Ha ez a férfi így tud szeretni, ekkora távolságból, mi lenne, ha itt lenne mellettem? Nincs min gondolkodni, tennem kell azért, hogy élőben is megtapasztaljuk ezt a kapcsolódást.
A férfi az Istent keresse, a nő, az Istent kereső férfit.
Koszta Bea
Önismereti kaland túrázó,
Otthonfa Önismereti Tréner, Blogger
Ragyogásunk Rendezvények alapítója és szervezője
Szójegyzet
1: Szülői minták: Azok a viselkedési formák, amiket a szüleinktől, nagyszüleinktől, rokonainktól tanultunk az évek alatt. Amiket lemásoltunk Tőlük, és amikor szituáció van, akkor ugyan úgy reagálunk, mint Ők.
2: Paradigmák: Azok a hiedelmek, gondolatok, amiket szintén a szüleinktől, a suliból vagy a bárhonnan hoztunk magunkkal. Viszont ahogy fejlődik a tudatunk más igazságok válnak a valóságunkká. Pl: minden gazdag szemét, lop, csal és hazudik. -> tisztességesen is lehet gazdaggá válni. A legtöbb gazdag tök jó fej és segítőkész.
3: KÁ test: A fizikai testen kívüli részünk – szellemtest, energia test, amit nem feltétlenül köt magához a 3D-s világunk. Sokat lehet olvasni róla pl a MÁRIA MAGDOLNA ÜZENETEI című könyvben, melyet Tom Kenyon és Judi Sion írt.
4: A SZERETET: A szeretet 100%-os elfogadás és megértő figyelem. Amikor képes vagyok megbocsátó és elengedő hozzáállásban, szemléletmódban létezni. A szeretet nem ítélkezik, nem bírál, nem okoskodik, nem véleményez, nincs benne előítélet, nem ragaszkodik és nem akar birtokolni. Mégis meghúzza a saját határait, bátran konfrontálódik és felfedezői kíváncsisággal vállalja az ismeretlent és a bizonytalanságot. A szeretet nem létállapot, ami nem függ semmilyen külső körülménytől.