Fenséges magasság – Belső szárnyalás

2 nap és 3 éjszaka  a RETYEZÁTBAN

aaa

Sziasztok!

Végre elérkezett ez is.

Belső gyermeki örömmel vetem bele magam ebbe a kalandba, hogy veletek együtt felfedezhessem, ezt a gyönyörű, 2000 méter feletti helyet, ahol már csak a kopár sziklák és kövek tudnak mesélni az idő múlásáról, vagy szinte megállásáról. És az odáig vezető, változatos, 1000 pár száz méteren lévő, buja, természeti csodákban gazdag útszakaszt, ami szintén kitárulkozik előttünk. (patakok, csurgók, fák, növények, sziklák, stb)

Sajnos tavaly nem sikerült eljutni ide, de most, most augusztusban végre kalandozhatunk a Déli-Kárpátok ezen természeti szépségekben gazdag részén. 😊

Gyermeki kíváncsiságtól égek, hisz a Retyezátban még én sem jártam, így nagy kaland és felfedezés lesz ez nekem is. 😀 Juhuuuuu és wááááááá

Amit tudni érdemes a 2000 méter feletti tájakról….

2000 méter felett minden más. :P (Ezt majd tapasztalod.)
Az időjárás percről percre tud változni. Egyik pillanatban még verőfényes napsütés, majd másik pillanatban felhő és égszakadás, majd ismét kisüt a nap.
A növényzet jól mutatja a 2000 méteres határt. A fenyő cserjéket hirtelen felváltja a mohás kő. 😊
Nagyon érdekes jelenség.
A levegő milyensége és a légnyomás, a nagy tér, mind-mind olyan élmény, amit érdemes megtapasztalni. 😊

2019. augusztusában volt szerencsém 10 napot a Tátrában tölteni és bejárni a Csorba tó környéki csúcsokat.
Majd 2019. szeptemberében pedig a Chopokot másztuk meg egy kis csapattal.
Rengeteg tapasztalásom volt az Észak-Keleti Kárpátokkal kapcsolatban, ami egyedi és a lényemmé érlelődött bennem.

Így rendkívüli módon hajt a kíváncsiság és a felfedezés utáni vágy, hogy a sokak által, a gyönyörűségéről ódákat zengett Retyezát, vajon milyen lehet a saját szűrőmön keresztül?

Ennek megtapasztalására 3 napot fogunk a hegyen tölteni. 😀

MEGNYUGTATÁS KÉPPEN JELZEM, Robi már megjárta és felfedezte ezt a csoda helyet, így helyismeret bőven van. 😉

A túra maga azért lett 4 naposra hirdetve, mert Gyergyótól mondhatni 1 napi útba telik megérkezni a helyszínre…. S vissza is ugyan úgy….

Nézzük tehát a programot.

Túra tematikája és a Program

2022.08.25. (csütörtök) – 0. NAP

  • Érkezés a helyszínre saját autóval: Poiana Pelegii Camping Parkoló (segítek összeszervezni az autókat, hogy mindenki kényelmesen tudjon utazni)
  • Sátor állítás: Poiana Pelegii Camping területe
    (A parkoló és a táborhely közötti távolság kb 10 perc)
  • Vacsi a táborhelyen.
  • Estére mindenki megérkezik.
    Legkésőbb 18:00-ra kérlek érkezz meg, mert 18:30-tól kezdőik a közös program.
  • Gyújtunk egy képzeletbeli tábortüzet, mert a nemzeti park területén tilos a tűzgyújtás és köré ülünk és önismereti játékok segítségével a csoportot csapattá kovácsoljuk 😊
    És irányba állítjuk a MENTÁLIS ÉS FIZIKAI INTELLIGENCIÁNKAT, hogy a másnapi túrára felkészüljünk.


2022.08.26. (péntek) – 1. NAP

  • Reggeli
  • Felkészülés a napi túrára
  • Reggeli meditáció
  • Bemelegítés
  • KörTúra: Camping, Lia-tó, Ana-tó, Bucura I. (2433 m), Bucura II. (2378 m), Bucura-tó, és vissza a campingbe.
    Kb 12 km-es lesz ez a kör.
  • Ebéd a hegyen.
  • Vacsi a campingben.
  • Nyújtás
  • Beszélgetés a „tábortűz” körül. A napi tapasztalatok megosztása.
    ÉRZELMI ÉS SPIRITUÁLIS INTELLIGENCIÁNK kiterjesztése a holnapi csúcsok nyújtotta élmények befogadására.


2022.08.27. (szombat) – 2. NAP

  • Reggeli
  • Felkészülés a mai túrára
  • Reggeli meditáció
  • Bemelegítés
  • T-túra: Camping, Peleaga nyereg, Peleaga csúcs (2509 m), Peleaga nyereg, Papusa (2508 m), Peleaga nyereg, Camping.
    Picit több, mint 12 km a mai túra is, viszont a Retyezát hegység 2 legmagasabb csúcsát fogjuk megjárni ma.
  • Ebéd a hegyen.
  • Vacsi a campingben.
  • Nyújtás.
  • Beszélgetés a „tábortűz” körül. A napi tapasztalatok megosztása.
    Önismereti témák összegzése és lezárás.
  • Utolsó közös esténk a hegyen, lazulás, mert bulizni nem hiszem, hogy nagyon lesz erőnk. 😉

 

*** De a programváltozás jogát természetesen fenntartom, hogy az egész túra a csapat fejlődését szolgálhassa maximális szinten. 😊
Nem csúcsokat támadni megyünk és nem teljesítmény túrázni fogunk. ***

A cél a természettel való mély kapcsolódás megélése és a feltöltődés. Befelé figyelés és felismerések gyűjtése. A hegy ajándékainak befogadása.
Egy biztos, hogy nem az az embert fog lejönni a hegyről vasárnap, aki csütörtökön felment. 😊 De ezt a megélést meghagyom mindenkinek saját megtapasztalásra. 😉


2022.08.28. (vasárnap) – 3. NAP

  • Ezt a napot megbeszéljük pénteken, hisz nem mindenkinek ugyan akkor kell haza indulnia, s így lejönnie a hegyről.
  • Jó lenne egyet még közösen reggelizni, beszélgetni, akár meditálni.
  • De most úgy érzem, mindenkinek meghagyom a hegytől és helyszíntől való egyéni búcsúzást.

Azta, ez szuper!

Önismereti téma a túrához :

A 4Q-t, azaz

  • a fizikai intelligenciát
  • a mentális intelligenciát
  • az érzelmi intelligenciát és
  • a spirituális intelligenciát
    fogjuk megismerni és megdolgozni, de a legnagyobb munkát a hegy fogja végezni.

 

Lehet, hogy a létezésünk ezen bontásáról még nem hallottatok. Mindenképpen érdemes lesz megfigyelni és átgondolni a hallottak alapján, hogy hogyan működünk ebből a szempontból tudatosan.
Érdekes játék lesz ezeket az intelligenciákat tudatosan megfigyelni magunkon. Egy külön felfedező túra 😊

Fontos információk :

TÚRA IDŐPONTJA:
2022.08.26.-27. (péntek és szombat)

Ékezés a helyszínre: 2022.08.25. (csütörtök) 18:00-ig
Távozás a helyszínről: 2022.08.28. (vasárnap) tetszőleges időpontban.

FIX KÖLTSÉGEK:
Túra részvételi díja: 150 ron/fő/2 nap és 3 éjszaka vagy 12.000 Ft/fő/2 nap – 3 éjszak

VÁLTOZÓ KÖLTSÉGEK:
Az oda utazás díja és az út közbeni étkezés.

JELENTKEZÉS:
Itt, a regisztrációs gombra kattintva vagy a bea@ragyogasunk.com e-mail címen tudod lefoglalni a helyed
és a részvételi díj előre való megfizetésével tudod biztosítani a részvételedet.

Szuper, hogy úgy döntöttél, együtt fogunk túrázni. Juhuuu, már nagyon várom.

🤩🤩🤩

MIT HOZZ MAGADDAL ?

Étkezés

Az étkezésről mindenki saját maga gondoskodik.
Tudom, hogy nincs hozzá szokva a szervezeted a több napos természetben levéshez. Viszont a túrákra csak kicsi háti zsákot fogunk vinni, elég lesz a csúcsokat megmászni, lehetőleg minél kevesebb súllyal a hátunkon. Ezért érdemes könnyű és tápláló ételeket pakolni a napközbeni túrázáshoz.
Reggel és este, amikor a sátor helyhez visszaérkezünk, tudsz majd falatozni a pakolt ételekből.
Ettől függetlenül, amit érdemes 1 napra pakolni:

  • 2 L folyadék/nap A sátorhelyen van forrás, így onnan tudsz vizet venni.
  • csoki, műzli szeletek
  • Gyümölcsök (alma, banán, aszalt dolgok)
    Magvak (mogyoró, dió, kesudió, stb)
  • Fehérje gazdag tápláló és energetizáló ételek, amik súlyra könnyűek.

 

Reggelre – estére

  • Bögre levesek
  • Teafilter
  • Plikkes kávé
  • Aki vega/vegán, javaslom a hüvelyeseket.
  • Aki húsevő, javaslom a szalonna, kolbász, sajt opciót.

 

A hegyen nincs büfé, így 3 vacsorát, 3 reggelit, és 2 napközbeni evésre való étellel kell készülnöd, amit az autó elbír és a sátorhelyig föl lehet vinni, vagy az autóhoz majd visszamenni, ha szükséges.
Oda és vissza utazásnál érdemes lehet megállni útközben valahol meleg ételt enni. Ez mindenkinél opcionális.

Időjárás :

Az 5 napos előrejelzések most átlagosan 17 fok körüli nappali hőmérsékletet mutatnak és 8 fok körüli éjszakait.

!!! Ne feledd, hogy nagyon gyorsan tud változni az időjárás a hegyen, így érdemes mindennel készülni, melegre és hidegre is, de ebben az időszakban már inkább a hidegebbre. És nem fogok szépíteni, bármikor jöhet eső is !!!
De lehet hőség is és verőfényes napsütés.

( Addig is imádkozom a hegyhez, hogy kegyes legyen hozzánk. Az eddig bevált 😉 )

 

Felszerelés :

Amit érdemes 3 napra pakolni ruhából:

  • Bokádat fogó, nem átázós túra cipő vagy bakancs, aminek merevebb a talpa, mert sziklás, kavicsos a talaj. Fontos, h ne ázzon át, mert reggel és este vizes lesz a fű és napközben is lehet zápor. És az is fontos, hogy adjon tartást a lábadnak.
  • Nem átázós, szellőzős nadrág és váltó rövidnadrág vagy lecipzározható gatyó.
  • Alvósnak egy cica naci.
  • Felülre rétegesen: atléta, póló, lehetőleg technikai anyagból, h ne tartsa a nedvességet, hosszú ujjú póló, polár pulcsi, esőkabát/széldzseki, másnapra váltás póló.
  • Jöhet egy vékonyabb pufi dzseki is, az autó elbírja. Inkább legyen mit felvenned, ha szükséges.
  • Alvósnak lehet a másnapi póló vagy még egy póló.
  • 4 db zokni
  • 3 váltás fehérnemű.
  • Csősál, az jó sapinak is, ha fázna a füled az esti vagy a reggeli órákban.
  • Baseball sapi a nap ellen, h védje a buksidat és árnyékot adjon a szemednek.

NE PAKOLJ TÖBB RUHÁT, HIDD EL ELÉG LESZ ENNYI IS, ÉS IGEN, KI FOGOD BÍRNI 2 NAPIG UGYANABBAN A NADRÁGBAN ÉS PULCSIBAN

  • Túra bot nagy segítség lehet. Sok helyen van kialakítva lépcsős rész és korlát is, de ha biztonságosabb számodra a bot, hozd nyugodtan.
  • 2 db hátizsákkal érdemes készülni. 1 db max 20 literes a napi túrákhoz és 1 db max 30 L-es hátizsákba minden más bele fér. Ne feledd, a nagy motyót a sátornál fogjuk hagyni, csak azon a 350 m-es szakaszon kell felvinni a sátra, hálózsákot, ruhákat és a több napi kaját.

  • FEJLÁMPA + elem, ha elemes és nem aksis

  • Powerbank ha szükséges

Egyéb camping felszerelések:

  • sátor
    (Ha nincs, és szeretnél venni, tudom ajánlani. Könnyű felállítani és csak 2,5 kg.)
    https://www.decathlon.ro/p/cort-camping-mh100-fresh-black-2-persoane/_/R-p-313100?mc=8576112&c=MARO_BEJ
    Vagy
    https://www.decathlon.ro/p/cort-camping-mh100-2-persoane/_/R-p-303295?mc=8513471&c=GRI
  • derékalj
    A polifóm/jógamatrac helyett mindenképp javaslok egy 4-5 cm vastagságú derékaljat. Az alábbi is tökéletes.(nagyon jól hőszigetel és akkora mint egy kulacs, én nagyon szeretem az enyém, nekem bevált 600g)
    https://www.decathlon.ro/p/saltea-gonflabila-trekking-mt500-air-isolant-l-180-x-52-cm-1-persoana/_/R-p-189392?mc=8493395&c=OCRU
    De ez sem rossz
    https://www.decathlon.ro/p/izopren-pliabil-din-spuma-trekking-mt500-180-x-55-cm-1-persoana-gri/_/R-p-174619?mc=8492712&c=GRI
  • hálózsák
    (Hátt, mivel én fázós vagyok a -15C fokos zsákot viszem (2 kg). Inkább hidegebbre számítsunk este, 5 fok körüli hőmérsékletre. Így téli hálózsákot érdemes beszerezni. Az enyém pinguin márkájú, de a dechatlonos zsákok is nagyon jó minőségűek. Ezt természetesen mindenki maga döntse el, hogy melyik számára a legkomfortosabb.) (A pinguin nem olcsó, de sose fáztunk még bennük…)
    https://halozsak.arukereso.hu/pinguin/trekking-20-c-205cm-p240807331/#termek-leiras
    és
    https://sac-de-dormit.compari.ro/pinguin/mistral-lady-19-c-175cm-p155991647/#descrierea-produsului
    A Husky zsákok is jók, a 4camping.ro-n is jók vannak.
  • Gáz palack és melegítő fej (opcionális, én ezt használom)
  • Gáz fej
    https://www.decathlon.ro/p/arzator-pe-gaz-compact-sistem-de-aprindere-piezo-mt500/_/R-p-310238?mc=8559534
  • Szélvédő lap
    https://www.decathlon.ro/p/protectie-vant-arzator-trekking-mt500-portocaliu/_/R-p-313433?mc=8577329&c=PORTOCALIU
  • Gáz Palack
    https://www.decathlon.ro/p/cartus-de-gaz-cu-filet-pentru-arzator-230g/_/R-p-310845?mc=8563565
  • .1 db fém bögre, amiben meg tudsz melegíteni egy levesnek valót, ami kb 0,5-0,45 L-es. Ez könnyű és így csak 1 db-ra van szükség, mert ebből étkezni is tudsz és teázni/kávézni is.
    Az ilyenek is szuperek
    https://www.4camping.ro/p/set-de-vase-zulu-ikati/#gri-rosu
  • Kanál, villa, bicska.
  • Nedves törlőkendő (tisztálkodáshoz és evőeszközök eltörléséhez),
  • max 30 ml-es tudfürdő,
  • max 15 ml-es fogkrém,
  • fogkefe
  • Papírzsepi, wc papír
  • Kicsi törülköző vagy a vékony, szintetikus anyagú. (Tisztálkodási lehetőség a menedékház mosdójában.)
  • Kukazsák/zacskó a szemétnek, mert mindent lehozunk és lent kidobjuk, nem hagyunk szemetet a hegye.


!! Hívj fel bátran, ha úgy érzed segítsek a pakolásban. !!

<3 Nem fogsz éhen halni. <3
<3 Nem fogsz szomjan halni. <3
<3 Nem fogsz megfagyni. <3

Én sem szoktam, amikor havonta 1x kint alszom az erdőben.

Élvezni fogod és garantáltan egy új élmény lesz több napon keresztül kint lenni a hegyen és nyugovóra térni. 

Teljes biztonságban leszel mellettem és a párom, Robi mellett is, aki szakavatott önkéntes hegyi és barlangi mentő, és ő is velünk tart az úton.

*** A programváltozás jogát fenntartom, melyről a résztvevőket tájékoztatni fogom! ***

Mit kell tenned, hogy valóban ott tudj lenni az Önismereti túrán ?

  1. Kérlek töltsd ki a regisztrációs formot. -> Ezek az adatok a számlád elkészítéséhez szükségesek. Minden hivatalosan működik nálunk. Nincs mutyizás, mert nem szeretem, és semmi jó nem származik belőle.
  2. Kérlek utald át a részvételi díjad. -> Az utalás menetéről mindent megkapsz emailben, amint rányomsz az – Úgy döntöttem RÉSZT VESZEK az Önismereti túrán – gombra.
  3. Kérlek jelöld be a Facebook eseménynél, hogy ott leszel. -> Mert így tuti, hogy minden információt meg fogsz kapni a túranapról.

 

És ezzel készen is vagyunk. 😃
Várlak szeretettel,

Bea